Sinopse
Nk az útON olyan önfejleszt, gondolatébreszt és szórakoztató podcast csatorna, amelynek témái minket, tudatos nket foglalkoztatnak: karrier, énmárka, önmegvalósítás, motiváció stb. Mindannyian az utunkat keressük, amely néha kacskaringós és akadályokkal teli, hegyekkel-völgyekkel tarkított, máskor pedig színpompás tájakon át vezet. Tarts velünk, és vigyél magaddal néhány gondolatot a saját (élet)utadra!www.nokazuton.huinstagram: @nokazutonhello@nokazuton.hu
Episódios
-
“A vonzerő arról szól, hogy a másik emberből mit váltunk ki” Békési Brigitta
24/06/2021 Duração: 35minA vonzerő nemcsak a párkapcsolatunkra van hatással, hanem az egész életünkre. Nemcsak a külsőnkről szól, hanem masszívan a belsőnkről is, és nemcsak rólunk szól, hanem bizony másokról is. Na de hogyan legyünk vonzóak a saját és mások szemében? Hogyan válhatunk érzékibbé, magabiztosabbá, nőiesebbé? Hogyan tudjuk felszínre hozni azt a vonzerőt, ami most ebben a pillanatban is bennünk szunnyad? A kihívás júniusi témája az ÖNBIZALOM, a negyedik hét fókusza a vonzerő, vagyis hogyan találjunk rá az igazi vonzerőnkre, nőiességünkre? Ebben segít mai vendégünk, az Úton önmagadhoz kihívás következő szakértő vendége, Békési Brigitta, a nemzetközi edzésforma, a Beautyrobic alapítója, a WOW Hatás című könyv írója, az AmHunCham NewYork Budapesti Center vezetője, a FIVOSZ Sport és Életmód Bizottság elnöke, TEDx előadó. Brigitta weboldala: https://beautyrobic.hu/ --------- ÚTON ÖNMAGADHOZ KIHÍVÁSPROGRAM Tudj meg mindent erről a rendhagyó programsorozatról: https://nokazuton.hu/kihivas/ Egy izgalmas, játékos önfelfedezé
-
"Amilyen a gardróbod, olyan az életed" Kovács Yurkov Orsolya
17/06/2021 Duração: 33minA megjelenésünkön, a másokra gyakorolt első benyomásunkon, a fellépésünkön nagyon sokat tud segíteni, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, és ha önazonosak vagyunk azzal, amit felveszünk. De vajon honnan tudjuk, mi az, ami illik hozzánk? Hogyan találhatunk rá a saját stílusunkra? Mi alapján döntsünk, amikor reggel a ruhásszekrény előtt állunk, és hogyan tudjuk az öltözködésünkkel kifejezni a személyiségünket? A kihívás júniusi témája az ÖNBIZALOM, a harmadik hét fókusza pedig a stílus, a kinézetünk és az öltözködésünk, ami jelentős hatással van az önbizalmunkra is. Ebben a kérdéskörben lesz a segítségünkre útitársként A HÉT SZAKÉRTŐ VENDÉGE, Kovács Orsolya, a Yurkov Fashion Lounge alapítója, a STÍLUSERŐ című könyv szerzője, a Yurkov Akadémia Stílusklub megálmodója, aki hazai és nemzetközi szinten is segít az embereknek megtalálni a saját stílusukat személyes konzultációk és stílustréningek keretében. Orsi weboldala: https://yurkov.hu/ --------- ÚTON ÖNMAGADHOZ KIHÍVÁSPROGRAM Tudj meg mindent erről a rendhagy
-
"Nem vagy azonos a gondolataiddal" Kollár Anna az önszeretetről
10/06/2021 Duração: 36minMiként tudjuk elfogadni és megtanulni szeretni önmagunkat, hogyan tudjuk megerősíteni az önképünket, önbizalmunkat? Hogyan tanuljuk meg a negatív belső monológokat pozitív párbeszéddé formálni? Mit kell tennünk, hogy amikor reggel a tükörbe nézünk, ne egy gúnyos fintor és egy “de szarul nézel ki ma is” üdvözlet suhanjon át rajtunk, hanem kedvesek tudjunk lenni magunkkal? Egy szó mint száz, hogyan találjuk meg a bennünk élő istennőt, akit szeretünk, becsülünk és támogatunk? Az Úton önmagadhoz kihívás júniusi témája az ÖNBIZALOM, és a második hét fókusza az ÖNSZERETETEN van, azon belül is, hogy miként találjuk és szólítsuk meg a bennünk lévő istennőt. Ebben a kérdéskörben lesz a segítségünkre útitársként A HÉT SZAKÉRTŐ VENDÉGE, Kollár Anna, Self-Love coach, a Modern Istennők Kézikönyve című könyv írója. Anna weboldala: https://kollarannacoach.hu/ Az adásban elhangzott hivatkozások: "A női ciklus olyan, mint a 4 évszak" https://nokazuton.hu/ciklus-negy-evszak/ Semmi doboz előadás --------- ÚTON ÖNMAGADHOZ KI
-
"Hol vagyok én a saját életemben? Sokszor kívül..." Jarovinszkij Vera
03/06/2021 Duração: 28minÖnelfogadás - Hogyan kerülhetünk közelebb az önbizalmunkhoz és fogadhatjuk el magunkat? Fogadjuk el, amin nem tudunk változtatni, és fejlesszük azt, amin még lehet, és kell is csiszolni. De hogyan tudjuk elfogadni saját magunkat? Hogyan lehet a hibáinkat is reálisan látva egészséges önbizalmunk? Hol a határ az önelfogadás a terelés között? Hogyan tudjuk jól érezni magunkat a saját bőrünkben, és szeretni azt, amilyenek vagyunk? A kihívás júniusi témája az ÖNBIZALOM, az első hét fókusza az önelfogadás. Hogyan lehet több önbizalmunk, és fogadhatjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk? Ebben segít vendégünk, Jarovinszkij Vera tanácsadó szakpszichológus, integrált kifejezés és táncterapeuta. Többek között ezek a kérdések is elhangzanak az adásban: Mi a különbség az önbizalom, önértékelés és önbecsülés között? Hogyan néz ki egy egészséges önbizalom, és hogyan kapcsolódik az énképünkhöz? Hogyan és mikor alakul ki az önbizalom? Hogyan tudunk felnőttként, szülőként egészséges önbizalmat “adni” a gy
-
"Azt tekintjük a barátunknak, aki azt szereti, amit mi" Porpáczi Júlia
27/05/2021 Duração: 31minA barátainkat mi választjuk meg - de vajon hogyan tudjuk meg is tartani őket? Mit tehetünk, hogy a felnőtt korunkban kialakult kapcsolataink valóban őszinték és hosszú távúak legyenek? Miben más egy munkahelyi környezetben kialakult kötelék, és hogyan tehetjük ideálissá a kollégákkal, főnökünkkel való kapcsolatainkat? A kihívás májusi témája a KAPCSOLATAINK, és a negyedik hét fókusza a baráti és munkahelyi kapcsolatainkon van, azon belül is, hogyan tudjuk kialakítani és megtartani felnőtt kapcsolatainkat? Ebben segít mai vendégünk, a hét szakértője, Porpáczi Júlia pszichológust, a Pszichoforyou magazin szerzőjét. Többek között ezek a kérdések is elhangzanak az adásban: Mit jelent a barátság kifejezés? Milyen kapcsolatra mondhatjuk ezt, és ennek fényében hány barátja "lehet" egy embernek? Van-e különbség barátság és barátság között, vannak-e "szintek"? Miben más a felnőttkorban kötött barátság? Miért nehezebb, mint gyerekként kapcsolódni? Hol vesztjük el a feltétlen bizalmat, amivel a másikhoz állunk?
-
"Az egyetlen nem diagnosztizált elmebaj: a szerelem" Kánya Kata
20/05/2021 Duração: 34minNe fogd fel kudarcként, légy türelmes, és állj rá készen! Ezeket a tanácsokat adja Kánya Kata társtaláló honlapján azoknak, akik szeretnék megtalálni a párjukat. De vajon hogyan lehet megtartani a reményt, ha már évek óta vagyunk egyedül? Mit jelent készen állni, hogyan tanulható a türelem? És mi a javaslat azoknak, akiknek már van társuk, de problémákkal küzdenek, vagy csak szeretnék hosszú távon fenntartani a harmóniát a kapcsolatukban? Ebben a kérdéskörben lesz a segítségünkre útitársként A HÉT SZAKÉRTŐ VENDÉGE, Kánya Kata, életvezetési tanácsadó, a Kánya Kata Társközvetítő Iroda tulajdonosa, aki közel 25 éve foglalkozik az emberek magánéleti problémáival, éppen ezért a párkapcsolati témák népszerű előadója, valamint a Társtaláló és a Darabokra tört szívek című könyv írója. A kihívás májusi témája a KAPCSOLATAINK, és a harmadik hét fókusza a PÁRKAPCSOLATUNKON van, azon belül is, hogy mit tehetek én, hogy egyáltalán legyen és hogy jobb legyen a párkapcsolatom? Az alábbi kérdések is elhangzanak az adás
-
"Visszük tovább a szüleink mintáit, csak pepitában" - L. Stipkovits Erika
13/05/2021 Duração: 38minMilyen szülőtípusok vannak, hogyan hatnak ránk ők, vagy a testvéreink és mit tudunk kezdeni családi örökségünkkel? A kihívás májusi témája a KAPCSOLATAINK és a második hét fókusza a CSALÁDI KAPCSOLATAINK, hiszen ebben a közegben kezdjük kialakítani a magunkhoz és másokhoz fűződő viszonyunkat és rengeteg mintát is hozunk magunkkal a felnőtt életünkbe és majd a kialakított családi életünkbe is. Ebben a kérdéskörben lesz a segítségünkre útitársként A HÉT SZAKÉRTŐ VENDÉGE, L. Stipkovits Erika, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója, számos kiváló könyv írója, mint a Közelebb egymáshoz, Szeretettel sebezve, Ölelni és ölre menni vagy a legújabb a Szeretetre éhezve. "Közelebb kerülhetünk egymáshoz, ha beszélgetünk önmagunkról és megtudunk őszintén nyílni, meg tudjuk osztani a mélyebb érzéseinket. Csak így lehet másokat is megnyitni, legyen az a gyerekünk, a házastársunk, vagy a szüleink. A mély megnyílásban és a folyamatos változásba
-
"Ha örömgyilkosok és energiavámpírok is vannak a kapcsolati hálónkban..." Limpár Imre
06/05/2021 Duração: 36minKapcsolati hálónk, avagy hogyan hatnak ránk kapcsolataink? Mit kezdjünk az örömgyilkosokkal és az energiavámpírokkal? Hogyan tudunk kommunikációs hidat másokhoz? A kihívás májusi témája az KAPCSOLATAINK és első hét fókusza a kapcsolati hálónk. Milyen felépítése van az ismerősi körünknek, egyáltalán hogyan hatnak ránk, érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre? Mitől függ, hogy milyen hálót szövünk magunk köré és miként tudjuk újraszőni vagy épp javítgatni? Ebben a kérdéskörben lesz a segítségünkre útitársként A HÉT SZAKÉRTŐ VENDÉGE, Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus. “Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.” Limp
-
“Az elinduláshoz kell egy feszültségnyomás” Kádár Annamária
29/04/2021 Duração: 29minA kihívás április témája az ÖNISMERET, és a negyedik hét fókusza a célkitűzés, és a meghatározása annak, hova szeretnénk eljutni, és hogy ehhez merre induljunk tovább az utunkon. Ahhoz elérjük a kitűzött céljainkat, ismernünk kell magunkat, a képességeinket, tisztában kell lennünk a vágyainkkal és azzal, hova is szeretnénk eljutni. De honnan tudhatjuk, mi az, ami valóban nekünk való? Hogyan kezdjünk neki a célok kitűzésének, és mit tehetünk, hogy azok reálisak és megvalósíthatóak legyenek? Mit kezdjünk az elénk gördülő akadályokkal és hogyan viselkedjünk a segítőkkel? Az út hasonlat kikerülhetetlen a népmesei eszköztárból, így a téma szakértője lesz a segítségünkre a kérdések megválaszolásában. A hét szakértő vendége, Kádár Annamária pszichológus, tréner, egyetemi oktató, a Pszichotrillák című műsor vezetője. Ezek a kérdések is felmerülnek: Miért olyan nehéz feladat tudni, hogy mi az, amit valóban mi akarunk? Mi nehezíti ezt? Környezeti hatások, családi, társadalmi, elvárások, félelem…? Hogyan tudom eldönt
-
"Helyezd a fókuszt oda, amit tudsz irányítani" Al Ghaoui Hesna
22/04/2021 Duração: 34minA kihívás áprilisi témája az ÖNISMERET, a harmadik hét fókusza a félelmeink leküzdésén és a rugalmas hozzáálláson van, amik elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy tovább haladjunk az utunkon a kitűzött célok felé. Honnan lehet bátorságot meríteni, és magunk mögött hagyni a félelmeinket? Mi segít a továbblépésben, és hogyan tudjuk könnyebben átugrani az elénk kerülő akadályokat? Az utunk során - legyen ez önismereti vagy bármilyen - nem kerülhetők el a kudarcok és a nehéz helyzetek, de hogyan lehet ezekhez rugalmasabban hozzá állni, hogyan tudjuk elérni, hogy ne megbénítson minket egy szituáció, hanem hozzátegyen a fejlődésünkhöz? Ebben lesz ma a segítségünkre a hét szakértő vendége, Al Ghaoui Hesna Prima Primissima díjas újságíró, szerkesztő, riporter, a Holli, a hős és a Félj bátran című könyv szerzője. Hesna weboldala: https://hesna.hu/ --------- INDUL AZ ÚTON ÖNMAGADHOZ KIHÍVÁSPROGRAM! Tudj meg mindent erről a rendhagyó programsorozatról: https://nokazuton.hu/kihivas/ Egy izgalmas, játékos önfelfedez
-
"Ahelyett, hogy magunkra figyelnénk, azt nézzük, mit várnak tőlünk mások" Szabó Eszter Judit
15/04/2021 Duração: 35minA társadalmi elvárások szorításában élünk, folyamatosan monitorozzuk a környezetünket. Mit gondolnak mások rólunk? Egyébként is, pontosan kik is azok a mások és mikor számít, amit mondanak vagy gondolnak rólunk és mikor nem? Miért nehéz sokszor bízni egymásban és kapcsolódni egymáshoz, és mit tehetünk, hogy fejlődjünk ezen a téren? Hogyan tudjuk ledobni magunkról annak a súlyát, hogy mit várnak el tőlünk mások - milyen szakmánk legyen, legyen-e gyerekünk vagy sem, kit és hogyan szeressünk, mit mondjunk, tegyünk, mutassunk és hogyan éljünk? Honnan tudjuk, hogy az elvárások inkább útmutatók és segítik a csoporthoz való tartozás érzését vagy inkább leküzdeni való akadályok és hogyan fejlődhetünk az önismereti útunkon mindebből? Az Úton önmagadhoz kihívás áprilisi témája az ÖNISMERET, és a második hét fókusza a KÖRNYEZETÜNKÖN van, azon belül is a társadalmi elvárásokon és azokon a bizonyos másokon. Ebben a kérdéskörben lesz a segítségünkre útitársként A HÉT SZAKÉRTŐ VENDÉGE, Szabó Eszter Judit, kommunikációs szak
-
“Nem vagyunk áldozatai a gyerekkorunknak” Herner Dorka a családi mintákról
08/04/2021 Duração: 33minA kihívás áprilisi témája az ÖNISMERET, és első hét fókusza a gyökereink, a CSALÁD, hiszen ebben a közegben kezdjük felfedezni önmagunkat, kialakítani a magunkhoz és másokhoz fűződő viszonyunkat és rengeteg mintát is hozunk magunkkal a felnőtt életünkbe és majd a kialakított családi életünkbe is. Tehát mi mással is kezdhetnénk az önismereti utunkat, mint a CSALÁDdal, azon belül is az, hogy mit hozunk otthonról és ha szükséges, hogyan tudjuk átírni a családi mintákat? Ebben a kérdéskörben lesz a segítségünkre útitársként A HÉT SZAKÉRTŐ VENDÉGE, Herner Dorka, pszichológus, coach, a Gyerekes gondolatok – önismereti egypercesek szülőknek c. könyv írója, és nem utolsósorban 5 gyermekes édesanya. Ezek a kérdések is elhangzanak az adásban Hogyan tudjuk szétszálazni családunk szövetét? Hogyan fontos megismerni a családi viszonyainkat, kibogozni a szálakat, hogy segítse az önismereti utunkat? Milyen mélyen kapaszkodnak a földbe a gyökereink, vagyis mennyire mozdíthatóak, írhatóak át a családi minták? Hogyan alakít
-
Az 5 legnépszerűbb önismereti módszer - Neked melyik válik be?
01/04/2021 Duração: 33minNeked melyik önismereti módszer vált be eddig legjobban? Nézzük meg, úgy általában milyen önismereti úton szeretünk elindulni, milyen önfejlesztő, önmegismerő módszereket választunk előszeretettel. Az alábbi öt nagy kedvenc! A piac hemzseg a különféle tréningek, könyvek, cikkek garmadájától, ám van néhány, amelyeket előszeretettel választjuk, mert úgy véljük, innen érdemes elindulni az útra önmagunkhoz. Te mivel egészítenéd ki a felsorolást? 1. Önismereti könyvek – a legnépszerűbb önismereti módszer Az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer, ha valaki keresi az utat önmagához. Ki ne fogott volna már a kezébe legalább egyszer önismereti könyvet, legyen szó a spirituálisabb vonalon mozgó Coelhoról, esetleg Oravecz Nóra könyveiről, illetve bármilyen szakkönyvről az énmárkától a pszichológiai írásokig. Mindenkinek megvannak a maga bevált önfejlesztő könyvei, de íme, még néhány tipp tőlem: John Purkiss – Énmárka, Carol S. Dweck – Szemléletváltás, Elizabeth Gilbert – Big Magic, Almási Kitti – Bátran élni, Gary Cha
-
A közösségi média - értékadás vagy filterezett valóság? Szvetelszky Zsuzsa, Mengyán Eszter
25/03/2021 Duração: 31minHogyan vagyunk jelen a közösségi médiában, mennyire "szexi" értéket adni a likemágnes boldogságfotók helyett, mi az igénye a követőknek, hogyan hat ránk a közösségi média, mennyire van igény az értékteremtésre, edukálásra a social csatornákon vagy inkább csak egy boldogság-fotóalbumot akarunk nézegetni, ami frusztrálttá tesz bennünket? Szó lesz az Álhíres című HBO-s dokumentumfilmről is. A mai adásban Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológussal és Mengyán Eszter fenntartható divat bloggerrel beszélgetünk, továbbá mi sem csak műsorvezetőként leszünk jelen: Anita többszázezres követőtáborral van jelen a social médiában és csapatával tartalomgyártással foglalkozik, én több saját projektemmel vagyok jelen, amellett közel 10 évig kezeltem social felületeket szakemberként is. Eszterrel egy korábbi adásunk: https://nokazuton.hu/fenntarthato-divat-21szazad-home-office/ --------- INDUL AZ ÚTON ÖNMAGADHOZ KIHÍVÁSPROGRAM! Tudj meg mindent erről a rendhagyó programsorozatról: https://nokazuton.hu/kihivas/ Egy izgalma
-
"A női ciklus olyan, mint a négy évszak" Szőllősi Nóra
18/03/2021 Duração: 36minMi, nők, a hormonjaink útvesztőiben vagyunk... Tudod, miért van, hogy egyik héten fűt a szexuális vágy, majd a következő héten inkább aludnál az ágyban, mint bármi mást? Mi az oka annak, hogy a ciklusunk egyik szakaszában brutál fizikai teljesítményt nyújtunk a kondiban, máskor csak a Nutellás üvegig van kedvünk és erőnk nyúlni? Mi folyik néha odalent a bugyiban, aminek más-más színe és szaga van, sőt, a testünknek is más-más illata van a ciklusunk különböző időszakában. Mi köze a ciklusunknak az évszakokhoz? Mindent elárul mai vendégünk, Szőllősi Nóra, aki a Ciklusmesék oldalán ciklustudatosságra és önelfogadásra edukálja, motiválja a nőket. “Tudatosítanunk kell, hogy a hormonjaink hogyan változnak napról napra, hogy a méhünk és a petefészkeink hogyan befolyásolják az érzelmi világunkat. Ha megértjük, hogy ez a rendszer hogyan hat ki a mindennapi állapotunkra, megtanulhatjuk azt is, miként éljünk szinkronban vele. Ebben a keretrendszerben nagyobb önbizalommal, tudatossággal hozhatunk döntéseket, legyen szó v
-
Az elmúlt 3 év TOP10 adása és egy hatalmas bejelentés - születésnapi különkiadás
12/03/2021 Duração: 45minMelyek voltak azt elmúlt 3 év leghallgatottabb adásai? Ez is kiderül a mai születésnapi különkiadásból, amely nemcsak amiatt izgalmas, mert 3 évesek lettünk és ez egy kicsit lazább hangvételű, visszaemlékező adás, hanem mert NAGY BEJELENTENIVALÓNK VAN! Ez egy igazán rendhagyó adásra sikerült. :) 3 éve, vagyis 2018. március 08-án, Nőnapon startolt a Nők az úton podcast. Azóta több mint 150 adást vettünk fel, valamint több mint 120 vendéggel beszélgettünk csütörtökönként, és amely adásokat sokezren követtek és több százezres összhallgatottságot értünk el. Azon kevés podcasterek egyike vagyunk, akik nem tavaly, hanem több éve kezdték, rendszeres adások vannak, színvonalas tartalom, változatos témák, szakértő és hétköznapi vendégek. Micsoda út van mögöttünk és micsoda izgalmas előttünk... nagy bejelentésünk volt ma!
-
“A társfüggő folyamatosan igazgatja egy másik ember életét” Knapek Éva
25/02/2021 Duração: 27minKomoly mentális probléma, vagy kulturális jelenség? Honnantól számít a kötődési vágy társfüggőségnek? Hogyan ismerhetjük fel, hogy nem egy egyenrangú, szabad kapcsolatban élünk, hogy nem társunk van, hanem kapaszkodónk? Esetleg pont mi vagyunk azok, akik terelgetik a másikat. Ha nem a párkapcsolathoz van köze, akkor mi is valójában a társfüggőség? Ezekről kérdezzük ma vendégünket, Knapek Éva klinikai szakpszichológust, akinek a társfüggőség a szakterülete. Az alábbi kérdésekre is elhangzik a válasz: Mi az a kérdés, amit leggyakrabban feltesznek a társfüggőséggel kapcsolatban? Mik a társfüggőség kialakulásának pszichológiai okai? Hogyan játszik ebben szerepet a társadalom? Hogyan ismerhetem fel, ha én vagy a partnerem társfüggők vagyunk? Hova induljon, aki felismeri magán, hogy társfüggő? Mire figyeljünk szülőként a gyereknevelés során, ha szeretnénk ettől megkímélni a gyermekünket? Mindig két fél van egy kapcsolatban - társfüggő az egyik oldalon - ki áll a másik oldalon? Mit kap a másik fél egy
-
"A szokásaink alapján határozzuk meg magunkat" Kenyeres András
18/02/2021 Duração: 31minMilyen hozzáállás kell ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk a munkánkban, elégedettebbek az életünkkel és bármilyen helyzetben vissza tudjuk szerezni a motivációnkat? Győztes gondolkodás. A sikeres sportolók mentális felkészülése során az alábbi 11 lépést teszik meg mindezek érdekében, amelyből mi, civilek is sokat tanulhatunk, fejlődhetünk. Kenyeres András, business coach, a magyar férfi vízilabda-válogatott mentáltrénere azt mondja a Győztes gondolkodás c. könyvében, hogy az alábbi 11 lépés közelebb visz bennünket – legyünk bár sportolók vagy civilek – a nyerő szériához, egy győztes állapothoz. Hogy kit győzünk le? Leginkább saját magunkat, hogy egy elégedettebb éltet élvezhessünk, amelyben jól érezzük magunkat. Nyiss! Élet a komfortzónán túl Írd át! Szemléletmód Tervezz! Célok Oszd be! Időbeosztás Összpontosíts! Fókuszálás Szokj hozzá! Szokások ... A listáért és a mögötte lévő gondolatokért hallgasd meg a mai adást, amelyben Andrással beszélgettünk. Szikracikk a témában: https://365lets
-
Így győzhetjük le a halogatást 7 lépésben - Mindset pszichológia cikk kibeszélő
11/02/2021 Duração: 23minTudjuk, hogy mi a feladatunk. Szeretnénk túl lenni rajta, de valamiért mégsem megy. Egyszerűen nem bírjuk rávenni magunkat, hogy elkezdjük. Ha sikerül nekiállnunk, akkor is hamar feladjuk, és inkább mással kezdünk el foglalkozni. A nyomasztó feladat ettől nem tűnik el, a határidő pedig egyre közeleg. Tisztában vagyunk vele, hogy a halogatástól semmi sem lesz könnyebb, sőt sokszor inkább megnehezítjük vele a saját dolgunkat, mégis nehéz rajta változtatni. Mi lehet ennek az oka? Hogyan küzdhetjük le a halogatást? A mai adásban a Mindset pszichológia magazin egyik cikkét beszéljük ki. Dr. Seth J. Gillihan, a Pennsylvania Egyetem Pszichiátria Tanszékének professzora meghatározott számos tényezőt, melyek gyakran állnak a halogatás mögött és hét különböző technikát is bemutat, ami segíthet a halogatásról való leszokásban. A tartós fennmaradás kulcstényezője a késleltetéssel járó megkönnyebbülés. Itt olvashatod el a cikket. ---------- Tarts velünk az úton ma is, és ha még nem tetted IRATKOZZ FEL A CSATORNÁNKRA! Mind
-
"A világon minden a szexről szól, kivéve a szex, mert az minden másról" Dr. Hevesi Kriszta
04/02/2021 Duração: 45minHogyan alakította át a járványhelyzet a kapcsolatainkat, és milyen hatással van rá a hónapok óta tartó összezártság? Vajon mi kell ahhoz, hogy egy ilyen hirtelen jött, rendkívüli helyzetben is megmaradjon a harmónia a családi viszonyainkban és a szexualitás a párkapcsolatunkban? Ezekről kérdezzük mai vendégünket, Dr. Hevesi Kriszta pszichológust, aki egyetemi oktató és népszerű előadó is szakterülete pedig a szexuálpszichológia. “MM, most nem, fáj a fejem”... miért is fáj a fejünk? A szexualitás sok konfliktusforrás, áttolt feszültség okozója. Milyen feszültségekről van szó és miért épp a szexualitásban tör felszínre? Többek között erre a kérdésre is választ kapunk Krisztától. Ezekről a kérdésekről is beszélgetünk: Az embereknek nagyon kevés információjuk van a szexről: rossz hiedelmeket kell eloszlatni. Mik ezek a hiedelmek és hogyan lehet eloszlatni? Hogy lehet feldobni a szexualitást a kapcsolatunkban, egyáltalán fel kell-e? Mitől jó a jó szex? Hogyan képzeljünk el egy szexuális tanácsadást? A monog