Fülke: A Hvg.hu Közéleti Podcastja

„Elájult, és akkor jött rá, hogy valami nem stimmel” – Kösz, jól: kiégés és stressz a munkahelyen

Informações:

Sinopse

Magyarországon is tehet valamit a dolgozó ember, hogy megőrizze az egészségét, még akkor is, ha a legtöbb munkahelyen akkor tud érvényesülni, ha erejét nem kímélve túlteljesíti az elvárásokat. Ehhez azonban nem árt észrevennie, mikor csap át függőségbe a teljesítménykényszer, és megismerni a kiégés elkerülésére szolgáló módszereket. A vezetők is tehetnek azért, hogy a munkavállalók boldogabbak és egészségesebbek legyenek – kérdés, van-e egyáltalán kultúrája ennek a magyar munkahelyeken. Erről kérdeztük Kun Bernadette pszichológust, a munkafüggőség kutatóját, aki érdekes adatokat is megosztott arról, hogy itthon a munkavállalók hány százalékát érinti ez a probléma, és mely munkakörök a legérintettebbek. Merész István, az Allianz-Trade vezetője pedig egyebek mellett arról beszélt, hogy folyamatos társadalmi stresszhelyzetnek voltunk kitéve az elmúlt 4-5 évben, ami a coviddal kezdődött, de nem ért véget a világjárvánnyal. Mindez pedig kihatott a munkahelyekre is, és rákényszerítette a vezetőket, hogy komolyan f