Parallaxis

Spanok a Vegáról, Ellie Arroway és a "nem elpocsékolt" Világegyetem

Informações:

Sinopse

Közkívánatra, vadonatúj podcastünk fő témája tehát a Contact lett. A kezdeményezést azért is köszönjük Nektek, mert kiderült, hogy főmérnökünk, Csaba minden bizonnyal egy kő alatt éldegélt mindeddig, s ezért korábban nem is látta a filmet! Így lehetőségünk nyílt egy hihetetlen emberkísérletre: megvizsgálhattuk, hogy 2020-ban hogyan működik "első látásra" a Contact. És alaposan kibeszéltük a tudományos, technikai, morális, politikai vonatkozásokat, és persze jól összevetettük a filmet az eredeti regénnyel illetve a valódi SETI-kutatásokkal. Ahogy szoktuk. Ráadásul felvezetőnek az adás elején megtárgyaltuk az elmúlt hetek néhány érdekes tudományos hírét is a Nap légkörét vizslató új űrszondától a nemrég detektált rejtélyes periodikus kozmikus rádiókitörésekig. Hmmm, lehet, hogy épp ez a várva várt üzenet? Minden megeshet. De ahogy Carl Sagan maga is annyiszor emlegette, s Ellie Arroway sem gondolná másképp: "rendkívüli állítások rendkívüli bizonyítékokat igényelnek".