Vakfolt Podcast

  • Autor: Vários
  • Narrador: Vários
  • Editora: Podcast
  • Duração: 564:49:37
  • Mais informações

Informações:

Sinopse

Magyar nyelv filmes, zenés, könyves, képregényes msor Huszár Andrástól és Frivalszky Pétertl

Episódios

  • Inverz vakfolt: The Princess Bride (1987) & Fight Club (1999)

    15/01/2020 Duração: 01h12min

    A 2020-as év elejét, és a vele együtt elinduló kilencedik évadot ismételten különkiadással nyitjuk meg. Ez az Inverz vakfolt, a tavaly megkezdett hagyományunk. Két olyan filmről beszélünk 30-30 percben, amelyeket nemhogy láttunk már, de szinte kívülről fújunk. A két választott film ezúttal két olyan darab, amelyekkel már kacérkodtunk az évek során: két közönségszavazáson is csak kis híján maradt alul a The Princess Bride 1987-ből (A herceg menyasszonya, amely épp csak hogy kikapott a Kárhozat című filmtől) és a Fight Club 1999-ből (Harcosok klubja, amely anno A nagy Lebowskival szemben maradt alul). A herceg menyasszonyát a tavaly elhunyt William Goldman írta és a nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején nagyot ment Rob Reiner rendezte. A Fight Club pedig Chuck Palahniuk regényének adaptációja David Fincher rendezésében. Az előbbi a legártatlanabb esti mese az esti mesék történetében, utóbbit pedig valószínűleg a cinikusok világtalálkozóján vetítik esténként. Nem is különbözhetnének jobban, mégis sikerül

  • 2019 legjobb filmjei toplista - különkiadás

    25/12/2019 Duração: 02h17min

    Eljött az év vége, és szokásunkhoz híven toplistázós adással zárjuk a hátunk mögött lévő esztendőt. A 2019-ben megjelent filmeket rangsoroltuk, köztük mozis élményeinket, fesztiválos vetítéseket és neten streamelhető tartalmakat egyaránt. Egy-egy top tízes listát állítottunk össze az általunk látottakból, amelyet ebben az adásban meghallgathattok. Szó lesz európai mesterművekről, netflixes nagy dobásokról, a horror feltörekvő nagyágyúiról, és egészen meglepő helyről érkező filmekről is. A kétórás felvételben nemcsak a mi kedvenceinkről lesz szó, hanem újra bejelentkeznek az idei évben nálunk vendégeskedő barátaink is: hallhatjátok, mit szeretett 2019-ből a legjobban Lepp Tünde, Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Gócza Gina, Wostry Ferenc, Mikó László azaz Cyclotronic, Török Dénes, továbbá Veres Szilárd és Nagy Szabolcs. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán

  • Star Wars: The Rise of Skywalker (Skywalker kora, 2019, J. J. Abrams) – vészrész

    22/12/2019 Duração: 01h57min

    Két évvel ezelőtt a The Last Jedi vészrészével indítottuk be a különkiadásainknak ezt a sorozatát, így hát törvényszerű volt, hogy vissza kellett térnünk a Skywalker-saga utolsó felvonásával is. A The Rise of Skywalker (Skywalker kora) alcímű Star Wars film komoly feladatra vállalkozott, hisz nemcsak a folytatástrilógiának, hanem a komplett kilencfilmes történetnek kívánt kielégítő lezárást nyújtani. Amilyen hamar csak tudtuk, megnéztük a filmet, és amilyen hamar csak tudtuk, megbeszéltük az első gondolatainkat róla. Az adás első perceiben teljesen spoilermentesen beszélünk arról, hogy mit is vártunk a filmtől, a véleményünket viszont már spoileresen fejtjük ki a későbbiekben. Az adásunkhoz csatlakozott Kati, Péter felesége is. Az előzetes várakozások után megbeszéljük, mit gondoltunk a fordulatokról, amelyek már az első trailerből kiderültek. Utána belemegyünk a részletekbe, és megbeszéljük a film fogadtatását is. Hogyan folytatja a The Last Jedi-t a finálé? Melyik új karakterek működnek? Ki kap méltó lezárá

  • Little Shop of Horrors (Rémségek kicsiny boltja, 1986, Frank Oz) – vendégünk Wostry Ferenc

    18/12/2019 Duração: 01h26min

    A mai epizóddal véget ér a musical évadunk. Az utolsó idei filmünk a Little Shop of Horrors (Rémségek kicsiny boltja) 1986-ból Frank Oz rendezésében, Rick Moranis főszereplésével. Vendégünk pedig a film rajongója és visszatérő látogatónk, Wostry Ferenc. Sorra vesszük a film előzményeit, amely eredetileg egy fantasztikus történetek által inspirált Roger Corman-filmként kezdte 1960-ban, majd off-Broadway musicalként született újjá a nyolcvanas években. Az 1986-os filmadaptációval folytatódott a történet, ám az is csak 2011-ben nyerte el a végső formáját a rendezői változat megjelenésével. Milyen változásokon ment végig a cselekmény a különböző változatok között? És melyik a jobb befejezés? A stúdió által újravágatott moziváltozat, vagy Frank Oz eredeti víziója, amely közelebb áll a színpadi változathoz? Áradozunk a bábtechnikáról, amellyel a film életre keltette Audrey II-t, vagyis a címbéli rémséget, amely a kicsiny bolt alkalmazottait terrorizálja. A dalokat szerző Alan Menken és Howard Ashman párosának munká

  • Purple Rain (Bíboreső, 1984, Albert Magnoli) - vendégünk Veres Szilárd

    11/12/2019 Duração: 01h32min

    Gőzerővel robogunk bele a nyolcvanas évekbe, és vele a végnapjait élő musical műfajába. Hagyományos zenés-táncos-éneklős darabok már talán nem is készülnek, helyettük elkezdenek megjelenni a szupersztár zenészek önfényező alkotásai. Élükön rögtön ott van a legendásan hiú Prince mítoszteremtő filmje, a Purple Rain. Adásunkhoz vendéget is hívtunk, Veres Szilárd tért vissza közénk. Rögtön pletykákon csámcsogva kezdjük az adást, és kibeszéljük Prince és Michael Jackson szakmai rivalizálását, amely évtizedeken át tartott. Milyen személyiség volt a három évvel ezelőtt elhunyt Prince? Mi teszi őta nyolcvanas évek meghatározó zenei hangjává? Megnézzük, hogyan ihlette James Dean a Purple Raint, és rögtön szétcincáljuk, Prince Dean-interpretációja mennyire autentikus. Hány történetszálon kuszálódik a film cselekménye? Mit állít saját magáról ezzel a filmmel Prince? És podcastunk történetének eddigi legfontosabb kérdése: ki a jobb színész, Prince, The Rock vagy Vin Diesel? Linkek Hamu és Gyémánt, ahol Szilárd írásait o

  • New York, New York (1977, Martin Scorsese)

    04/12/2019 Duração: 01h23min

    1977-be ugrunk, a múlt heti kitérő után visszatérünk az Új Hollywood-féle dekonstrukciós fősodorvonalba. Ezúttal Bob Fosse helyett Martin Scorsese rendezi Liza Minnellit, aki harmadjára is együtt dolgozik Robert de Niróval. Ez a film a New York, New York, amellyel Scorsese megkísérelte összeházasítani a naturalista karakterábrázolást a hőskorszaki musicalek fennköltségével. Hol helyezkedik el Robert de Niro karaktere a Robert de Niro-karakterek sorában, akiket Martin Scorsese filmjeiben játszott? Liza Minnelli hogyan idézi meg ebben a filmben az édesanyját, Judy Garlandot? És hogy idézi meg Scorsese a színésznő édesapját, Vincente Minnellit? Hogyan viselte a Taxisofőrrel két évvel korábban óriásit szakító mester, hogy a következő filmje pénzügyi és kritikai bukás lett? És hogyan értékeli az utókor ezt az újraértelmezett musicalt? Újra beszélünk Fred Ebbről és John Kanderről, akik a Cabaret után a New York, New York zenéjéét is írták. Mi a legendás címadó sláger története, és hogyan sajátította ki Frank Sinatr

  • Rocky Horror Picture Show (1975, Jim Sharman)

    27/11/2019 Duração: 01h16min

    1975-ben járunk, hat évvel a Stonewall forradalom után és a hatvanas években kezdődött szexuális forradalom kellős közepén: eljött az ideje egy musicalnek, amelynek a főszereplője egy földönkívüli, transzvesztita gonosztevő. A heti témánk a kultikus Rocky Horror Picture Show 1975-ből, főszerepben Tim Curry ikonikus alakításával. A rendező Jim Sharman, az író Richard O'Brien. Utánanézünk a különleges film történelmi hátterének az eredeti angliai bemutatótól kezdve a film amerikai éjféli vetítéseiig, amelyekre éveken át tódultak az emberek. Megmenthet-e egy lehengerlő alakítás egy egyébként bénácska filmet? Lehet-e minden hibája ellenére őszintén szeretni a Rocky Horror Picture Show-t? Mi választja el a campyt a cheesytől és a giccsestől? Miben különböznek a Tommy Wiseau-féle The Room vetítéseire vonuló tömegek és a Rocky Horror Picture Show-ra vallásosan járó nézőseregek? Az adás során megkíséreljük felállítani a rossz, az olyan rossz, hogy az már jó, és a jó, pedig rossz filmek taxonómiáját is. Linkek A Vakf

  • Cabaret (Kabaré, 1972, Bob Fosse)

    13/11/2019 Duração: 01h14min

    Visszatérünk Amerikába, és rögtön átendülünk a hetvenes évekbe, a New Hollywood-érába. Bob Fosse második játékfilmjét, az 1972-es Cabaret-t (magyarul Kabaré) néztük meg. A rendezőtől korábban láttuk az 1979-es Mindhalálig zene című filmet, ezúttal Liza Minnellivel közös munkáját néztük meg. Liza Minnelli szüleivel már láttunk musicaleket: Vincente Minnelli volt a rendezője az Egy amerikai Párizsban című Gene Kelly-filmnek, Judy Garland pedig a leendő férje által rendezett Találkozunk St. Louisban főszereplője volt. Miben hasonlít Garlandra Liza Minnelli, és miképpen lép túl az édesanyja árnyékán? Bob Fosse 1970-es évekbeli musicalje milyen fejlődést mutat a klasszikus musical-érához képest? A film története a náci uralom alá kerülő Németországban játszódik, azaz igen közel A muzsika hangjához. Mennyivel merészebben nyúl a témához Bob Fosse musicalje? Kivesézzük, milyen egyéb társadalmi témákkal kacérkodik a meglepően progresszív film, mitől lenyűgöző Joel Grey, és végérvényesen eldöntjük, jó pasi-e Michael Yo

  • A rochefort-i kisasszonyok (1967, Jacques Demy)

    13/11/2019 Duração: 01h07min

    A musical évadunkban egy alkalomra Európába látogatunk, és megnézzük Jacques Demy 1967-es filmjét, a Les Demoiselles de Rochefort-t, magyarul A rochefort-i kisasszonyokat. A francia új hullám rendezőjének ez volt a második kísérlete a zenés műfajjal, a '64-es Cherbourg-i esernyők melankóliája után egy vérbeli, Hollywoodot megidéző musical-komédiát készített, és még Gene Kellyt is kölcsönvette egy jelentős szerepre. A női főszerepekben Catherine Deneuve-öt és testvérét, Françoise Dorléac‎-t láthatjuk, és visszatér a West Side Storyból George Chakiris is. Hogyan idézi meg A rocherfort-i kisasszonyok Gene Kelly nemzedékének a musicaljeit, és hogyan csavar egyet a jól bevált paneleken a Nouvelle Vague-os Jacques Demy? Lehet-e a hollywoodi stúdiórendszeren kívül is újrateremteni a musical aranykorának a sikereit? Vajon az évadunkban harmadszor visszatérő Madarász Isti lelkesedése ugyanolyan töretlen, mint amikor Robert Wise képeiről kell beszélni? Megvitatjuk, jól áll-e a franciáknak a musical, mennyire kell egy r

  • The Sound of Music (A muzsika hangja, 1965, Robert Wise) - vendégünk Madarász Isti

    06/11/2019 Duração: 01h13min

    Minden idők legmagasabb bevételt elért musicaljéhez jutottunk, az 1965-ös The Sound of Music (A muzsika hangja) című filmig. A rendezői székben a West Side Storyn még Jerome Robbinsszal együtt dolgozó, most már önállósodott Robert Wise-t láthatjuk viszont, a főszerepben pedig az egy évvel korábbi Mary Poppinsszal Oscar-díjat szerzett Julie Andrewsszal ismerkedünk meg. Vendéget is hívtunk a hatalmas sikerű filmhez, visszatért közénk Madarász Isti, aki a legutóbb épp a West Side Storyról beszélgetett velünk. A muzsika hangja igaz történeten alapul: milyen volt a valóságban a Julie Andrews által játszott Maria von Trapp és a Christopher Plummer által játszott Georg von Trapp? Milyen az összhang a Plummer-Andrews páros közt, és milyen színészekkel lehetne őket újrakasztingolni egy remake-ben? Lehet-e még cinizmusmentesen történetet mesélni? Kitárgyaljuk, mennyire lehet a film optimizmusát, naivitását elfogadni, hogy jön a képbe Steven Spielberg, James Cameron és Mijazaki Hajao, mik az idejétmúlt megoldások a musi

  • My Fair Lady (1964, George Cukor) - vendégünk Lepp Tünde

    30/10/2019 Duração: 01h14min

    Évadunk derekán eljutottunk az 1964-es My Fair Lady című filmig, amely az 1956-os, azonos című Broadway-musicalen alapszik, továbbá George Bernard Shaw 1913-as Pygmalion című művét dolgozza fel. A főszerepben Audrey Hepburn és Rex Harrison, a rendező pedig az a George Cukor, akinek a nevével legutóbb az Óz, a csodák csodájáról és az Elfújta a szélről szóló adásunkban beszélgettünk. Nem ő az egyetlen visszatérő abból a felvételből, hiszen újra köztünk van vendégünk, Lepp Tünde is a Popkult, csajok, satöbbi podcastból. Beszélünk a film elkészültének körülményeiről, a bonyodalmas szereplőválogatástól kezdve a monumentális költségvetésig. Hányféle adaptáción és adaptációs kísérleten át jutottunk el a Pygmaliontól eddig a filmig? Hogyhogy nem a Broadway-darab főszereplője, Julie Andrews kapta a film címszerepét? Miért csak szavalja a betétdalait Rex Harrison? Miért lett leszinkronizálva Hepburn - musicalben korábban már bizonyított - énekhangja? Működik-e mai szemmel a két főszereplő közti románc, amelyről G. B. S

  • West Side Story (1961, Robert Wise) - vendégünk Madarász Isti

    23/10/2019 Duração: 01h41min

    A The Band Wagon után újabb öles lépést teszünk a musicalhistóriában, és egészen 1961-ig, a West Side Story című musical filmadaptációjáig ugrunk. A legendás Stephen Sondheim és Leonard Bernstein dalaira írt Broadway-musicalt Robert Wise vitte vászonra, amelyben társrendezőként közreműködött az eredeti színdarab koreográfusa, Jerome Robbins is. Vendégünk az Egy szerelem gasztronómiája című gasztromusical rendezője, Madarász Isti. Miért tekinthető óriási mérföldkőnek a West Side Story az eddig látott musicalekhez képest? Hogy dolgozza fel a történet Shakespeare Rómeó és Júliáját? Mik a különlegességei Jerome Robbins koreográfiájának, és mennyire időtállóak Stephen Sondheim huszonöt évesen írt dalszövegei? Mennyire megkapó Maria és Tony szerelmi szála és hogy viszonyultunk a mellékszereplőkhöz, Anitához, Bernardóhoz és Riffhez? Beszélünk a film hatásáról a musical műfajára és a kor nézőire, különösen a komolyabb hangvételű, fajsúlyosabb témáktól sem ódzkodó befejezéssel kapcsolatban. Végezetül mit várunk Steven

  • Joker (2019, Todd Phillips) - vészrész

    21/10/2019 Duração: 01h47min

    Újabb vészrésszel jelentkezünk, melyben a téma Todd Phillips 2019-es filmje, a Joker, főszerepben Joaquin Phoenixszel. A kibeszélő spoileres, de szólunk előre, mielőtt belemegyünk a cselekménnyel kapcsolatos részletekbe. Milyen kérdéseket vet föl a film, milyen témákat pedzeget? Tekinthetjük szuperhősfilmnek a Jokert? Hogyan akarja a film magát pozicionálni? Milyen problémákat találtunk a kivitelezéssel, és milyen apróságokon sikerül a legjobban fennakadnunk? Mely jelenetek gyakorolták ránk a legnagyobb hatást? Hogy tetszett a címszerepben Joaquin Phoenix? Jó rendező Todd Phillips? Lesz-e folytatás? Mik a film Oscar-esélyei? Ki a legjobb Joker a karaktert eddig eljátszó színészek közül? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitter

  • The Band Wagon (A zenevonat, 1953, Vincente Minnelli)

    16/10/2019 Duração: 01h14min

    1953-hoz érkeztünk, már majdnem az évad felénél járunk. A The Band Wagon fontos állomása musical történetét áttekintő sorozatunknak, hisz utoljára találkozunk Arthur Freeddel, Fred Astaire-rel és Vincente Minellivel is, három olyan névvel, akik Hollywood hőskorában meghatározták a zenés-táncos filmeket. A Singin' in the Rain után ismét olyan történettel van dolgunk, amely a showbizniszre reflektál, sőt, a metaszintű utalások ezúttal még mélyebbre hatolnak. Hány utalást sikerült megértenünk a kikacsintások tömkelegéből? Nemcsak a történet, a zeneválasztás is hasonló, ugyanis ismételten szinte csak feldolgozásokat hallhatunk a filmben. Ezúttal mennyire sikerült épkézláb cselekményt farigcsálni a dalok köré? Vannak-e olyan izgalmasak a szereplők, mint Gene Kelly és alkotótársai a múlt heti filmben? Hogy teljesít az idősebb, Ginger Rogers-telenített Fred Astaire? Hiteles a románc közte és a sokkal fiatalabb Cyd Charisse között? Működik a Top Hatből kölcsönzött dinamika a páros közt? Linkek A Vakfolt podcast Face

  • Singin' in the Rain (Ének az esőben, 1952, Stanley Donen) - vendégünk Rácz Viktória

    09/10/2019 Duração: 01h05min

    A Gene Kelly-adástrilógia megkoronázásaképpen eljött az ideje, hogy megnézzük a Singin' in the Rain, vagyis az Ének az esőben című filmet. Kelly újra összeállt a rendezőtársával, Stanley Donennel, akivel az On the Townt készítették. Az An American in Parishoz hasonlóan kerített maga mellé egy üdvöskét táncpartnernek, aki ezúttal Debbie Reynolds lett (akiről mellesleg a Postcards from the Edge-adásunkban beszélgettünk). A filmről visszatérő vendégünk, a Filmtett, a Filmtekercs és többek közt a Recorder szerzője, Rácz Viktória társaságában beszélgettünk. A múlt heti An American in Paris után ismét egy jukebox musicallel van dolgunk. Ezúttal azonban nem egy zeneszerző egy darabjának a feldolgozását hallhatjuk, hanem a producer Arthur Freed nevéhez fűződő dalok egyvelegét. Mennyire áll össze kerek történetté a változatos zeneművekre felfűzött cselekmény? Hogy működik Gene Kelly és Debbie Reynolds karakterének a románca? Kinek melyik a kedvenc dala a filmből? Beszélünk a mellékszereplőkről is, hisz Jean Hagen alak

  • An American in Paris (Egy amerikai Párizsban, 1951, Vincente Minnelli) – vendégünk Gócza Gina

    02/10/2019 Duração: 01h01min

    Még bírjuk szusszal a musicaleket, és Gene Kellyvel sem tudunk leállni: megnéztük az egyik együttműködését a korának egyik legjelentősebb musicalrendezősjével, Vincente Minellivel. Mindkettőjükkel találkoztunk már külön-külön (Minelli a Meet Me in St. Louis rendezője, Gene Kelly pedig az On the Town főszereplője volt ezelőtt), ideje volt az MGM-istálló két ászát együtt is szemügyre venni. Az An American in Paris (Egy amerikai Párizsban) című filmről Gócza Gina társaságában beszéltünk. Ezzel a filmmel először találkozunk az évadban a "jukebox musical" alműfajával, hisz az összes betétdal szerzője George Gerschwin. Hogy működik a történet, amelyet utólagosan írtak a már kész zeneműre? Hogyan használja ki az európai helyszínt Minelli musicalje? Gene Kelly ezúttal sokkal hangsúlyosabb főszerepet kap, mint a matrózos musicalben; el tudja vinni a vállán a filmet egymaga? Megragadjuk az alkalmat, hogy Kelly tenyeres-talpasabb vonzerejét összehasonlítsuk Fred Astaire elegáns modorával. Mit tudunk elmondani a film töb

  • On the Town (Egy nap New Yorkban, 1949, Stanley Donen/Gene Kelly) - vendégünk Gyöngyösi Lilla

    25/09/2019 Duração: 58min

    Musical évad nem múlhat el Gene Kelly nélkül. Ezt olyannyira komolyan vettük, hogy összesen négy filmet válogattunk be a műsorrendünkbe Gene Kellytől, amelyek közül az első az 1949-es On the Town. A filmben először rendezett együtt a Singin' in the Raint sikerre vivő Stanley Donen-Gene Kelly páros, a főszerepekben pedig Gene Kelly mellett a korszak énekes nagyágyúját, Frank Sinatrát láthatjuk. Az adásban újra vendégül láttuk Gyöngyösi Lillát, a Prae.hu, a Filmtekercs, és a Filmtett szerzőjét. Megvizsgáljuk, 1949-ben hol tartott a mainstream musical: kik voltak az MGM stúdió sztárrendezői, és milyen munkakapcsolat előzte meg Stanley Donen és Gene Kelly első közös rendezését? Hogyan lehet összehasonlítani az ő stílusukat Vincente Minelli képi világával? És hogyan lehet meghatározni Gene Kelly táncstílusát a korábban látott Fred Astaire eleganciájához képest? Beszélünk az On the Town előzményeiről is, hiszen nem ez az első matrózos produkció, amelyben Sinatra és Kelly együtt dalolnak. A női főszereplők sem marad

  • Meet Me in St. Louis (Találkozunk St. Louis-ban, 1944, Vincente Minnelli) - vendégünk Gyöngyösi Lilla

    18/09/2019 Duração: 01h20s

    A musical évad harmadik filmjéhez érkeztünk. A Meet Me in St. Louis egyből 1944-be röpít bennünket, azaz majdnem tíz évet teszünk meg a legutóbbi Top Hat után. A musical műfaja mára kiforrott, a népszerűsége pedig a csúcson jár. Olyan nevek dominálják a zsánert, mint Judy Garland, aki a heti filmünk főszereplője, illetve Vincente Minelli, aki pedig a rendezője. Az adásban vendégünk volt Gyöngyösi Lilla, akinek írásaival találkozhattok a Prae.hu-n, a Filmtekercsen, illetve a Filmtetten is. A negyvenes évekre a musical műfaja egészen új szintet ért el. Szemben a Top Hattel és a Footlight Parade-del, ebben a filmben a szereplőink nem hivatásos előadóművészek, mégis spontán dalra fakadnak. Hogyan kezeli a cselekménybe épített dalokat a történet? Áttekintjük a főszereplő, Judy Garland élettörténetét is, gyerekkori szerepeitől kezdve, amelyek közül mi is láttuk a nyáron az Óz, a csodák csodáját. Mi Judy Garland vonzereje, amely több generáció sztárjává tette őt? Mitől tragikus a karrierje, és hogyan hatott ez a Mee

  • Top Hat (Frakkban és klakkban, 1935, Mark Sandrich)

    11/09/2019 Duração: 01h14min

    Folytatódik a musical évad, és máris eljutottunk a műfaj egyik legendás párosához. A Top Hat című 1935-ös zenés-táncos film főszereplői Ginger Rogers és Fred Astaire. Ginger Rogers és Fred Astaire tíz filmet készítettek együtt, ezek döntő többsége a harmincas évekre esik. Párosuk újradefiniálta a musical műfaját és magasra tette a lécet a rivális stúdiók produkciói számára egyaránt. Az együttműködésük közepéről ragadtuk ki a Top Hatet, az RKO stúdió legjövedelmezőbb filmjét az 1930-as évtizedből. Mitől működik Rogers és Astaire alkímiája? Milyen főszereplő Fred Astaire a múlt héten látott James Cagney-hez képest? Van-e hozzájuk mérhető táncpartnerség a film történetében? Hogyan alakultak ki együtt a zenei jazz standardek a musical műfajával? A zenére tett hatásuk és a tánctudásuk mellett beszélünk Rogers és Astaire divatot meghatározó öltözködéséről is. Milyen magyar vonatkozásai vannak a filmnek? Lehet La La Land-említés nélkül musicalről podcast-epizódot készíteni? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala 

  • Footlight Parade (Rivaldafény parádé, 1933, Lloyd Bacon)

    04/09/2019 Duração: 01h11min

    Elkezdődött szeptember, és ezzel a Vakfolt podcast nyolcadik évadja is. Idén ősszel musicalekkel, illetve zenés-táncos filmekkel fogunk foglalkozni. Péter gyakorlatilag teljesen tájékozatlan a műfajban, András pedig az utóbbi években kezdett pótolni komoly alapműveket. Kitaláltuk, hogy mi sem tökéletesebb alkalom arra, hogy kicsit bepótoljuk a hiányosságainkat ezen a téren, mint hogy egy egész évadot szenteljünk neki a Vakfoltból. Szteppcipőket, felhúzni, hangszálakat beénekelni, kezdődik a musical-évad! Első alkalommal az 1933-as Footlight Parade című filmmel foglalkozunk, amelyben James Cagney először mutatta meg a mozinézők számára a tánctudását. Koreográfusa Busby Berkeley volt, aki mindmáig hivatkozási alap a nagyszabású táncjelenetek terén. Az adás elején végigszáguldunk a musical, mint filmes műfaj történetén nagy vonalakban. Elhelyezzük a történetben Busby Berkeley-t, illetve a filmet gyártó Warner Bros. stúdió szerepét. Zenés filmről lévén szó, utánanézünk a zeneszerzőknek is, akiknek a fülbemászó da

Página 10 de 19