Vakfolt Podcast

Olasz filmes blokkunkat, és vele együtt a Vakfolt podcast ötödik évadját Bernardo Bertolucci egyik legelismertebb filmjével, A megalkuvóval búcsúztatjuk. Visszatérünk a világháború idejére, ám ezúttal nem az olasz átlagemberek megpróbáltatásaival foglalkozunk, mint a Biciklitolvajokban, hanem a fasiszta pártot a hallgatásukkal támogató tömegekkel, akiket Bertolucci von kérdőre a történetével. Az európai évadunk zárásaképpen számot vetünk: hogyan birkóztunk meg a nagybetűs, jelentős filmek tömkelegével, amelyet feldolgoztunk? A kárunkra vált, hogy ennyi komplex darabot kellett darabjaira szednünk, vagy épp, hogy segített a kontextus a megértésükben? A megalkuvó kapcsán természetesen Bernardo Bertolucci irigylésre méltó - és ellentmondásoktól sem mentes - életművét is sorra vesszük, hogy kevéske merítésünk ellenére is messzemenő következtetéseket tudjunk levonni a rendezői stílusjegyeivel kapcsolatban, ahogy azt illik. Aztán, mintha nem lennénk megelégedve a címszerepet játszó Jean-Lois Trintignant alakításával

Újabb különkiadással jelentkezünk, ezúttal hogy a Solo: A Star Wars Story című filmről beszéljünk. A gátlástalan spoilerezés előtt az első 18 percben beszélünk az általános benyomásainkról, hogy mennyire éreztük szükségesnek ezt a filmet, illetve eltűnődünk, mi okozhatta, hogy egyelőre úgy tűnik, nem lesz hatalmas siker a mozipénztáraknál. Összehasonlítjuk kicsit a The Last Jedi című nyolcadik résszel, és megvitatjuk, van-e értelme közismert karakterről egy nem túl merész spinoffal előrukkolni ahelyett, hogy valami teljesen újat csinálnának a Lucasfilmnél. A spoilerekbe belemenve már mélyebben kivesézzük a különböző karaktereket. Megbeszéljük, bejött-e Han Solo úgy, hogy nem Harrison Ford játssza, és hangot adunk Woody Harrelson iránti imádatunknak. Emilia Clarke Qi'rája, Phoebe Waller-Bridge L3-je és Thandie Newton Valje kapcsán azt is megnézzük, elég teret nyújtott-e a Kasdanék-féle forgatókönyv a női szereplőknek. De vajon milyen álmai valósultak meg Péternek a Solo-filmmel? Most komolyan jobbak az előzmén

A Biciklitolvajok szikár neorealizmusa után merész váltással Federico Fellini 1963-as mesterművének, a szürreális 8 és ½ című filmnek ugrottunk neki. Fellini nyolc és feledik alkotása a saját kétségeiről, alkotói válságáról és a nőkkel való viszonyáról szól, de olyan filmnyelvi leleményességgel, hogy képtelenség ellenállni neki. Az évad során sokat beszélgettünk már róla, de most is érvényes a kérdés: érdemes csupán egy-egy filmre betekinteni ilyen hatalmas hagyatékkal büszkélkedő rendezők filmográfiájába, mint Federico Fellini? Lehetséges teljes egészében befogadni és megérteni a 8 és ½-et, ha az ember nincs tisztában az alkotó korábbi műveivel? Megkapargatjuk a túlbuzgó történet felszínét, hogy megértsük, mennyi mindenről akar beszélni Fellini. A Marcello Mastroianni által játszott főszereplőt is élve felboncoljuk, hogy feltárjuk benne a film rendezőjét saját magát, az összes komplexusával együtt. És természetesen nem tudjuk elkerülni, hogy az elmúlt tíz-húsz év összes olyan szerzői filmjével összemérjük, a

Megkésve bár, de törve nem, az ötödik évadunk utolsó blokkjával jelentkezünk, amelyben olasz rendezők alkotásaival foglalkozunk három évtizedet felölelve. Elsőként az olasz neorealizmus csúcsműve, az 1948-as Biciklitolvajok kerül terítékre Vittorio de Sica rendezésében. Múlt heti adásunk témájához hasonlóan ismét egy sokat szenvedő főhőst kísérhetünk végig a kálváriáján, ezért megint futunk egy kört azzal, hogyan lehet elkerülni a nyomorpornót. Milyen filmes és történelmi okok vezettek a neorealista irányzat kialakulásához, és hogyan hatott későbbi alkotókra? Milyen érzelmeket tud kiváltani belőlünk hetven év távlatából de Sica klasszikusa? És vajon mikor találhatták fel a pizzát? Az adás során kivesézzük az amatőr szereplők használatát, megkeressük a kedvenc rendezői megoldásainkat a látszólag egyszerű vonalvezetésű történetben, és elkezdjük összegezni a maratoni hosszúságú európai évadunk általános tanulságait is. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitter

Az Arcélek, útszélek Oscar-jelölése miatt idén újra a figyelem középpontjába kerülő Agnès Varda 1985-ös filmjével, a Sem fedél, sem törvény (Vagabond) című alkotással foglalkozunk a héten. A csavargó, magányos nő életéről szóló humanista történet már bőven túlvan a francia új hullámon, de az új hullámon belül is különutas rendezőként induló Varda itt is meg tudja mutatni az eredeti képi megoldásait. Miben különbözik a Dél-Franciaországban játszódó road movie a műfaj klasszikus példáitól? Meg lehet-e úszni a nyomasztást, ha az első jelenetekben meghal a főhős? Imponáló-e a minden kötöttségre fittyet hányó szabadságvágy, vagy túlzottan romantikus? András felkészültségének köszönhetően össze tudjuk hasonlítani a filmet Varda egy korábbi darabjával, a Cléo 5-től 7-iggel is, így rögtön képet kapunk a rendezői sokoldalúságáról is. A végén kiderül a lényeg is: megjött a kedvünk a blokk után jobban elmélyedni a francia filmművészetben? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podca

Francia filmekkel foglakozó blokkunknak elkerülhetetlen része a francia új hullám, így hát rögtön a legismertebb darabjának, a Kifulladásig című 1960-as Jean-Luc Godard filmnek futottunk neki. Mit érdemes elmondani egy olyan filmről, amelyről már mindent elmondtak? Megpróbáljuk összefoglalni a legfontosabb tudnivalókat erről a filmtörténeti mérföldkőről, amely úgy dekonstruálta az azt megelőző filmművészeti berögződéseket, hogy egyúttal meg is mutatta az utat a következő generációnak. Godard filmje géppuskagolyó-záporként sorozza ránk a filmnyelvi újításokat, de a forradalmi megoldások nem fárasztóak a mai kor nézőjének? Jean-Paul Belmondo öntelt főhőse leveszi a lábáról, vagy az agyára megy a nézőnek? Mitől emlékeztet a Kifulladásig egy divatbemutatóra? És hogyan fricskázza a gengszterfilmeket a Kifulladásig? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen

Megkezdjük a francia filmekkel foglalkozó blokkunkat az évad utolsó előtti hajrájában. A méltán híres francia filmművészet legfontosabb mérföldköve minden bizonnyal az ötvenes évek végére datálható francia új hullám, ám mielőtt belevágnánk abba, még megismerkedünk egy klasszikus vígjátékkal 1953-ból, az Hulot úr nyaral című filmmel. Hulot úr olyan figurája a komédiának Franciaországban, mint Charlie Chaplin vagy Buster Keaton Amerikában, illetve Mr. Bean Angliában. Elkerülhetetlen, hogy össze is vessük Jacques Tati író-rendező-főszereplő figuráját ezekkel az alakokkal, akiket már volt szerencsénk jobban ismerni korábbról. Megnézzük Tati életművét is, amelyben egy sor további Hulot úr-film is helyet foglal, ennek kapcsán pedig elgondolkozunk, vajon működhet-e a vígjáték, ha nagyratörő és monumentális. Próbáljuk azonosítani azokat a stílusjegyeket, karakterjegyeket, amelyek Hulot urat és Tati humorát egyedivé teszik, kezdve a hangok használatától az eszement testtartásokon át a kérlelhetetlen pontossággal kivit

Nemsokára érkezik a már megígért epizódunk az európai évadból, de különkiadást szentelünk a Marvel legújabb gigantikus blockbusterének, az Avengers: Infinity War-nak, vagyis magyarul a Bosszúállók: Végtelen háború című filmnek.  András nem szerette különösebben a filmet, de Péter hiperlelkes, úgyhogy az előző két vészrész, a The Last Jedi utáni tanácstalanságunk és a Black Panther utáni eufóriánk után most egy harmadik, köztes állapotot hallhattok. Természetesen spoileres az adás, az első pillanattól kezdve belerobogunk a cselekmény értelmezésébe, és próbálunk egyetértésre jutni a film hibái és erősségei felett. Nem is írunk semmi élményrontót a show notesban, beszéljen magáért az adás. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: feedback@vakfoltpodcast.hu  

Ha már untátok a rengeteg vendégek és különkiadást, eljött a ti időtök, ugyanis végre befejezzük a hónap elején megkezdett német nyelvű rendezőkkel foglalkozó blokkunkat. A nyakatekert megfogalmazás abból ered,  hogy az e heti film rendezője az osztrák Michael Haneke. A német-osztrák stábbal leforgatott 1997-es Funny Games mellett szót ejtünk a 2007-es amerikai remake-ről is, amelyet Haneke képkockáról képkockára készített el Naomi Watts, Tim Roth és Michael Pitt főszereplésével. Németajkú rendezőknél eddig valahogy mindig előkerült, hogy milyen képet alkotnak Amerikáról, ezúttal Hanekénél ennél is mélyebbre megyünk, és a Hollyoodból eredő szórakozató média hatásával, illetve erőszakábrázolásával foglalkozunk. Jogos a kritika, amellyel az erőszak bagatellizálásáról beszél, vagy csak a Haneke képmutatásáról tanúskodik a Funny Games?Mi van akkor, ha egy film szembemegy a rendezője szándékával? Miért jó nézni egy család másfél órás szenvedését? Alaposan megvitatjuk, hogyan ütközik a távolságtartó kamerakezelés a

Ebből a német filmes blokkból már úgysem lesz semmi összefüggő, ezért újra megszakítjuk, ezúttal azért, hogy a 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválról beszéljünk. Most már hagyománynak lehet nevezni, hogy Andrással elmegyünk néhány vetítésre, hogy aztán a podcastban kibeszéljük a látottakat, de ezúttal segítségünkre volt két nagyszerű vendégünk az Ekultura.hu csapatából, Vörös Eszter és Szabó Dominik. Adásunkból megtudhatjátok, milyen, amikor valaki komolyan veszi ezt a podcast dolgot: Eszter és Dominik összesen huszonegy filmet és kisfilmet láttak a fesztiválon, míg mi jó, ha ötöt-hatot. A maratoni mozizást lezárva másnap már jöttek is hozzánk, hogy meséljenek, milyen izlandi dokumentumfilmet (Izlandi gyilkosok), thrillert (Elégtétel), milyen német coming-of-age-et, (LOMO - Egy blogger élete) milyen holland-norvég kísérleti filmet láttak (Quality Time), de szót ejtünk olyan darabokról is, amelyek később rendes moziforgalmazásba is kerülnek majd, mint a Kutyák szigete és A bosszú. Áradozunk még A rodeósról és

Elérkezett a Vakfolt podcast századik adása! Készüljetek fel a teljes őrületre. Ebben a különleges epizódban elhatároztuk, hogy ezúttal nem bepótolnivalókkal foglalkozunk, hanem száz percben megpróbálunk végigrobogni száz filmen, amelyet a legnagyobb kedvencünknek választottunk. Hogy mi alapján válogattuk a helyezetteket? Valójában teljesen mindegy, hiszen úgysem lehet átfogó, definitív, mindenek felett állóan tökéletes listát összehozni, nem igaz? Nem is ez volt a célunk, ezért egyszerűen fogtuk Az 501 legfontosabb film, amit mindenképpen látnod kell című kiadványt, ami épp kéznél volt, és ebből leszűkítettük a száz választottunkat olyan filmekkel, amelyeket magunk is láttunk. Az adásban abba a lehetetlen vállalkozásba fogtunk bele, hogy mindezt száz perc alatt fel is dolgozzuk. (Hogy miért? Épp annyira nincs semmi értelme, mint egész eddig bárminek, amit kitaláltunk.) A filmeken sorrend nélkül – hisz nem toplistáról van szó -, asszociatív módon haladunk végig, és jutunk, amíg eljutunk, mondván, ami kimaradt

Ez itt a Vakfolt podcast 99. adása. Mi is nehezen hisszük el. A jövő heti ünnepi őrület előtt azonban még folytatnunk kell a nemrég megkezdett blokkot, amelyben német nyelvű rendezők filmjeivel fogalkozunk. Jobb híján így neveztük el a témát, mert Wim Wenders filmje Amerikában forgott, amerikai színészekkel, így aligha nevezhető német produkciónak. A Paris, Texas (vagy magyarul Párizs, Texas) történetében Harry Dean Stanton vág neki a végtelen tájnak, hogy megtalálja egykori szerelmét (Nastassja Kinski) és helyrehozza a kapcsolatát a családjával. A Werner Herzog-blokkunkban már beszéltünk a road movie-król, és arról, hogy mit tud mondani Amerikáról egy európai rendező. Óhatatlanul összehasonlítjuk Herzog borúlátását Wim Wenders melankolikus humanizmusával, elismerve, hogy a Paris, Texas forgatókönyvén két amerikai író dolgozott. Alámerülünk Harry Dean Stanton színészi játékában, hogy a lelki Grand Canyonjának másik végén új emberként másszunk a felszínre, kielemezzük Wim Wenders tájábrázolási módszereit, és m

Húsvét alkalmából rendhagyó különkiadással jelentkezünk, melyben a Jézus Krisztus Szupersztár című musical/rockoperával foglalkozunk két vendégünk, Nagy Szabolcs és Földi Gábor társaságában. Szabolcsot ismerhetitek a Bringing Out the Deadről szóló adásunkból, Fegát pedig korábban a Goodfellasról hívtuk meg diskurálni. Andrásnak gyerekkora óta nagy kedvence az Andrew Lloyd Webber és Tim Rice nevéhez kötődő 1973-as film és az 1970-es lemez, míg Szabolcs és Péter kevésbé ismerték, Fega pedig szinte egyáltalán nem. Így lehetőségünk volt felmérni, hogy negyvenöt év távlatából kinek mennyire működik a szerzemény, számít-e, ha valaki évek óta hallgatja, frissen hat-e ma is a hippikorszak zenéjét a Passió történetével házasító mű. Megnézzük a film főbb szereplőinek életpályáját, kicsit összehasonlítjuk a produkciójukat a három évvel korábbi concept album előadóival, majd kedvenceket próbálunk választani közülük és a betétdalok közül. Hogyan kapcsolódik a 70-es évek kiábrándultsága a Jézust övező reményhez, és mi a je

Ha már untátok a csapongásunkat a témák közt, nem kell tovább elégedetlenkednetek: új blokkba kezdünk a héten. Igaz, a következő három filmünk között a vékonyka kötőszövet csupán annyi, hogy mindhárom rendezőjének német az anyanyelve. Közülük az első a legendás Rainer Werner Fassbinder, akitől A félelem megeszi a lelket (Angst essen Seele auf) című filmet néztük meg. Az 1974-ben megjelent film az idős német takarítónő és a fiatal marokkói bevándorló, Emmi és Ali szerelméről egyből meghozta a nemzetközi elismerést Fassbindernek. Megnézzük, milyen filmek ihlették a rendezőt, és összevetjük későbbi alkotásokkal egyaránt, amelyekre Fassbinder gyakorolt hatást. A stiláris döntéseit is megpróbáljuk megérteni, amelyekkel eléri, hogy az elfogadásról szóló története autentikus és megható maradjon. De vajon naiv-e A félelem megeszi a lelket? Sikerül Fassbindernek egyenrangúan ábrázolnia a két főszereplőjét? Min múlik végső soron, hogy a film működik? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitter

Ezen a héten Jiří Menzel cseh rendezőtől tekintettük meg egy régi pótolnivalónkat, a Szigorúan ellenőrzött vonatok-at (eredetileg Ostře sledované vlaky). A film több szempontból is személyes jelentőséggel bír barátunk, Veres Szilárd számára, ezért újra meghívtuk a podcastba, hogy beszélgessünk egyet. Hogyan fér meg a coming-of-age a második világháborús film műfaja mellett? Mit keres egy filmben az egészséges erotika és a nyomasztó disztópia? Százmillió áthallást fedezünk fel a különféle jelképekben, a vasútállomástól a ruhadarabokon át a háziállatokig. Milyen módszert választanak a szereplőink, hogy ellenálljanak az elnyomó rendszernek? Miért nem lett Szilárd Jiří Menzel legjobb barátja? És hogy lehet összehasonlítani Menzel feldolgozását Bohumil Hrabal azonos című kisregényével? Figyelem: Valamelyikünk telefonja rakoncátlankodott a felvétel során, elnézést kérünk a zörgésért. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon (immár listákkal!) A Vakfolt az

A 21. század eleji román új hullámhoz térünk vissza egy adás erejéig, hogy megnézzük Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjét. Ismét két fiatal lány a főszereplőnk, mint a múlt heti Redvás Amalban, ám ezúttal nem éppen a humor és a románc helyezkedik el a középpontban. A rendszerváltás előtt, a Ceausescu-korszakban játszódó sztori történelmi hátterének feltárásával kezdjük az adást, aztán rátérünk a fajsúlyos drámára, amelyet feszeget. Hogy lehet minimális rendezői eszköztárral maximális feszültséget teremteni? Hogyan tudja egy pici film Kelet-Európából felforgatni az Oscar-díjakat? Megvitatjuk, hogy Mungiu a két női főszereplő közül kit tart fontosabbnak, és ingoványos talajra lép-e azzal, ha nem egyenlő arányban foglalkokozik velük. Feláldozhatja-e az izgalmas karakterábrázolást egy történet a társadalmi kommentár oltárán? Végül megnézzük a film szereplőinek utóéletét, amely során kellemes meglepetésekbe botlunk. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke

Köszönöm, blokkot nem kérek! Az évad közepére egy különösebb ok nélküli válogatást biggyesztettünk, persze maradunk Európában, de nem tematizáljuk a következő néhány adásunkat ennél konkrétabban. Elsőként a svéd Lukas Moodysson első filmjével, a Fucking Amal-lal, vagyis a Redvás Amallal ismerkedtünk meg 1998-ból, amely az amerikai mozikban Show Me Love címmel ment (bizony van köze Robyn dalához, ha már így kérdezitek). A két kamaszlány szerelméről szóló felnövéstörténetről nem tudunk úgy beszélni, hogy ne hasonlítanánk össze a megoldásait a közelmúlt nagy sikerű coming of age darabjaival, így The Edge of Seventeen mellett szóba kerül a Lady Bird is, de még a The Perks of Being a Wallflower is idekeveredik valahogyan. Mitől olyan borzasztóan nehéz kamasz karaktereket nemcsak hitelesen, de azonosulhatóan ábrázolni? Miben nyújt többet Moodysson filmje, mint a hollywoodi produkciók? Mielőtt szokás szerint végleg a kedvenc poénjaink elsorolásába csapnánk át, vetünk egy pillantást a film stílusbeli megoldásaira is.

Itt a díjszezon vége, a hétvégén osztják az Oscarokat. Idén a Vakfolt podcastban is kivesszük a részünket az eseményből, és vendégünk, CyClotronic segítségével végignézzük, kiket jelölt az Akadémia a főbb kategóriákban, majd saját jelöltlistákat is állítunk, esélyeket latolgatunk, saját győzteseket hirdetünk. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a magyar jelölt, Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről mellett sem, de az adásban a színészi kategóriákat is megvitatjuk tinédzserektől öregmaszkokig. A nagyszabású eseményt két részletben adjuk ki, ebben a felében a technikai kategóriák egy részével foglalkozunk még, a néhány nap múlva várható második részben pedig eljutunk a legjobb rendezőig és a legjobb filmig is. Kezdődjön hát az Első Vakfolt díjátadó, jó szórakozást! Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon (itt megtaláljátok majd mindkettőnk Top 10-es listáját is) A Vakfolt az Apple podcasts oldalán András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitt

Folytatjuk a Vakfolt díjátadó-t, olyan izgalmas kategóriák következnek a második részben, mint a legjobb operatőr, legjobb forgatókönyv és az elmaradhatatlan legjobb rendezői teljesítmény és legjobb film. Vendégünkkel, CyClóval latolgatjuk az Oscar-esélyeket, saját jelöltlistát állítunk, és összecsapunk olyan kategóriákon, mint a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb filmzene. Ha lemaradtatok róla, pótoljátok a Vakfolt díjátadó első részét, és utána térjetek vissza erre az epizódra! Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon (itt megtaláljátok majd mindkettőnk Top 10-es listáját is) A Vakfolt az Apple podcasts oldalán András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Cyclo a Twitteren: @CyClotroniC_ Emailen is elértek bennünket: feedback@vakfoltpodcast.hu

A menetrend szerinti epizódunk szerdán érkezik, előtte viszont különkiadást szentelünk a Marvel stúdió új blockbusterének, a Black Panther, magyarul a Fekete párduc című filmnek. Nem mintha nem lehetne több tízezer karakternyi esszét találni arról, hogy történelmi jelentőségű-e a túlnyomórészt fekete stábbal leforgatott mozifilm, vagy hogy mennyire eredeti a cselekménye, képtelenek voltunk megállni, hogy egy órában mi is kiszellőztessük a gondolatainkat a Black Pantherről. A spoilerek 13:30 percnél kezdődnek! Az András által ígért olvasinvalók listája: Film Crit Hulk: Black Panther’s Right Thing How ‘Black Panther’ Screenwriter Joe Robert Cole Crafted Marvel’s Most Complex Villain Black Panther is a Masterpiece of Filmmaking and a Cultural Milestone The Provocation and Power of Black Panther The Revolutionary Power Of Black Panther “Black Panther” and the Invention of “Africa” The hidden superpower of “Black Panther”: scientist role models Why ‘Black Panther’ Is a Defining Moment for Black America “Bla